/Műsoron volt: 1998.12.04-2000.04.01-ig/
Heinrich von Kleist
Amphitryon
isteni szórakozás (komédia)
két részben
Moličre nyomán
Fordította:
Szabó Lőrinc
Személyek:
Jupiter, Amphitryon alakjában: Szabó Domokos
Merkur, Sosias alakjában: Csák Zsolt
Amphitryon, thébai hadvezér: Nádasi László
Sosias, a szolgája: Hannus Zoltán
Alkmene, Amphitryon felesége: Csabai Judit
Charis, Sosias felesége: Homonnai Katalin
Photidas és Argatiphontidas: Tzafetás Roland
Történik Thébában, Amphitryon palotája előtt
Munkatársak: Fodor Gergely, Terray Barnabás
Dramaturg: Szeredás András
Látvány: Németh Ilona
Rendező: Fodor Tamás
Szorongó komédia a szerelmi játékok eldurvulásáról, a hatalmasok felelősségéről, a flörtök komollyá válásáról, a másolhatatlan mintákról, a kiismerhetetlenségről, érzéki csalódásainkról, a magunkra ébredés keserű szájízéről, a választás lehetetlenségéről, a szerepek ránkkövesüléséről, az önmagunkkal való szembenézés hidegleléséről, a vendégművészek leszerepléséről, az alkotó örök kudarcáról, az öröm törékenységéről.
“Jól kibabrál az isteni Jupiter a halandó Amphitryonnal, amikor úgy csábítja el a feleségét, Alkménét, hogy a férj alakját veszi föl. A témát variálók hosszú sorában a zseniális Kleist hatol a legmélyebbre: a frivol tett motívumainak szövevénye szinte kibogozhatatlan. A főisten biztosra akar menni, de a férj képében megkísérli elkülöníteni magát mint szeretőt. Egyszerre próbálja eltüntetni és érvényesíteni isteni és férfiúi mindenhatóságát; kíváncsisága kielégítésének eszköze és akadálya az inkognitó. Szenved és dühöng, féltékeny Amphitryonra, akihez hű a felesége, pedig megcsalta ővele, és bár az asszony érzi a különbséget – az érzéki fellángolás élményét a házastársi rutinölelések után -, virtuálisan ezt a dicsőséget is a férj zsebeli be. A főistennek önazonosság-zavara van, végtelen hatalmának tudata nem elég a boldogsághoz, s miközben narcisztikusan keresi a személyiségét, másoktól elveszi az övékét, majd kegyet gyakorol, visszaadja, az általa nemzett utóddal mint engesztelő ajándékkal tetézve. Érzékcsalódás, identitászavar, intimszféraválság, az éntudat megbomlása, a hatalmi arrogancia variációi, az isteni elhivatottság packázása az alárendelt szolgával, a kliens kitüntetéses megalázása – mindez része az Amphitryon költői jelentéstartományának. Tisztelet a színháznak, ha megfejt belőle valamit. Fodor Tamás rendezése a Stúdió “K”-ban főként a személyesen frusztrált hatalom intézményes kompenzálásáról szól. Jupiter (Szabó Domokos) egyre dühödtebben, elkeskenyülő ajakkal, megvetően fogadja, hogy az incselkedő Aljméné (Csabai Judit) az istent imádja, de a férjét szereti, vagyis a “felsőbbség” iránt előírt hódolatot véletlenül sem téveszti össze a meghitt érzékiséggel. Ez az előadás legjobb jelenete. Mielőtt azonban eltelnénk azzal az elégtétellel, hogy a hatalomban is az emberit szeretjük, végig kell néznünk, hogy a népség és katonaság (mindkettőt Tzafetás Roland játssza) csak addig ismeri föl Amphitryonban (Nádasi László) Amphitryont, amíg a hatalmi jelek nem Jupiter “amphitryonsága” mellett szólnak. Akkor aztán szó nélkül gyomorszájon vágja a név jogos tulajdonosát. A “kettő” közül persze Alkméné is a birtokon belüli Amphitryont választja, nem a kirekesztettet. Nincs mese, szégyentelenül vonzódunk a hatalomhoz. Hogy lehervad Charis (Homonnai Katalin), amikor kiderül, hogy a férj jogán mégsem Merkur isten (Csák Zsolt), csak a törvényes hitves, Sosias (Hannus Zoltán) lapogatta! A hatalmasoknak dicsőség jár, amiért megejtik az alattvalót (alattvalónőt). Föl is szolgálják tölcséres gramofonon a Wagner-halleluját, mialatt az isteni jóindulatban fürdő házaspár nem tud egymásra nézni a megaláztatástól. Néhány vesszőnyaláb és száraz avar a Németh Ilona tervezte meghitt közös térben. A játék sohasem hazug vagy kimódolt, és minden pillanatát áthatja az érzékletessé tett gondolat.
A Stúdió “K” még mindig tudja, mi a színház.”
/Koltai Tamás: Személyiségzavar. ÉS 1999. január 29/