(Műsoron volt: 2001.01.28-2002.03.26-ig)
Balla Zsófia:
Rózsa és Ibolya
zenés mesejáték bábokkal Arany János verses meséje alapján
egy szünettel
Szereplők:
Tündérföld öreg királya: Nádasi László
Vén felesége, a vasorrú bába: Bacskó Tünde / Nyakó Júlia
Ibolya, tündér hajadon: Eszes Fruzsina
Rózsa, magyar királyfi: Nyitrai Illés / Géczi Zoltán
A cseh király lánya: Topor Rita / Kakasy Dóra
Gáspár, cigánypurdé: Hannus Zoltán
Mari, cigánypurdé: Homonnai Katalin
Boldizsár, cigánypurdé: Szabó Domokos
Muzsikások: Szőke Szabolcs,
Spilák Lajos
Zeneszerző:
Szőke Szabolcs
Díszlet, báb, animáció:
Németh Ilona
Asszisztens: Topor Rita
Fény: Fodor Gergely
Rendező:
Fodor Tamás
Az előadás elnyerte a színikritikusok díját mint a 2000/2001 évad legjobb gyerekelőadása, az ASSITEJ ÜVEGHEGY díját, a NKÖM legjobb rendezőnek kiadott díját, a Kaposvári Biennálé különdíját
„A Rózsa és Ibolya című népmesét Arany írta elbeszélő költeménnyé, Balla Zsófia .pedig játszható drámává, méghozzá keretes történetté szerkesztette; az Arany-műben alig pár sorban felbukkanó „három cigány gyermeket” dramaturgiailag megemelte… A mese szép, Rózsa nagy kalandok árán és tündérlány Ibolyája varázsos segítségével megszerzi a lányt – majd elfelejti. De a végén eszébe jut, és van happy ending, ahogy dukál. A felnőttek meg töprenghetnek még egy kicsit: ezzel a három varázslatos kis purdéval, akik alighanem álmodták az egészet, királyostul, palotástul, de ébredéskor fedél helyett ismét csak a csillagos ég borul rájuk – velük meg mi lesz… Azt, hogy báb, azt is csak jobb híján mondja az ember azokra a teremtményekre, akikkel a kalandok esnek. Németh Ilona ugyanis
jellemeket, sőt sorsokat „szobor”
mozgó (mozgatott) lényeket. Embereket, állatokat – és szoknyából tavat, a rajta úszkáló kacsával; de lény az az órák alatt termőre forduló szőlőtőke is, amelyik árnyjátékkal vetül valami vászonfélére, ami lehet, hogy üveg… Németh Ilona ma a legnagyobb alkalmazott színházi képzőművész. Bátor alkotó, az anatómia szakavatott ismerője — így aztán parádés ló vágtat, hátán a bábbal, számolom a karokat, lábakat, mindig páratlan, valahogy…
….. az előadás egyszerre költőien lebegő és drámaian dinamikus, itt nincsenek színészi-rendezői hasalások, maszatolások, elkenések és megúszások, itt élesben megy minden, ezért
mégiscsak szomorú a vége, mert arról szól, hogy álmodik a nyomor. . .”
Csáki Judit a Magyar Narancsban
